A dzsungáriai törpehörcsög tartása - Bemutatkozás

Bemutatkozás 


Üdvözlöm a dzsungáriai törpehörcsög tartásával, viselkedésével, szaporodásával kapcsolatos témakörben érdeklődők információs lapján!


Célom, hogy hasznos információkkal lássam el azokat, akik duzsungáriai törpehörcsögöt tartanak, vagy szeretnének tartani.


Én 2010.04.13-án kaptam meg a hörcsögömet a barátnőmtől. Egy hónapos volt, amikor hozzám került, és nagyon szelíd. A barátnőm kereszttestvére azt mondta kislány, de addig-addig nézegettem, hogy kiderült, kisfiú. Mandula nevet kapta. A párommal nagyon sokat foglalkozunk vele, de úgy láttuk mégis unatkozik, így kapott három hétre rá egy kislányt, akit már állatkereskedésben vettünk, az ő neve Gesztenye. Nagyon megkedvelték egymást, így június 5-én a kisházból pici nyikorgó hangokat hallottunk, amely az első alom megérkezésére utalt. 3 kis hörcsög maradt az alomból, akik az apukájukra ütöttek, színük vadas és hófehér a hasuk. Június 26-án meg is érkezett a következő alom, 5 icike-picike hörivel. Tudtuk, hogy mit vállalunk, hogy akár havonta új alom lesz, és nagyon szeretjük őket, teljes odaadással gondozzuk mindannyiukat. Jelenleg már a negyedik alom cseperedik fel. Nagyon szépek és kedvesek, de sajnos nem tarthatjuk meg őket, mert mindig jön az utánpótlás! :)




Úgy gondoltuk más is örülne ilyen kis kedves jószágnak, így havonta megtalálhatóak vagyunk a kiskunfélegyházi vásárban, és a legújabb alom példányait jelképes összegért áruljuk. Garantáltan fiatal, egészséges, éppen anyjuktól leválasztott állatok, nem vérfertőzöttek, génhibásak, ami sajnos elő szokott fordulni, ha valaki például testvérpárt tart együtt. Emellett személyes találkozó alkalmával is el tudjuk juttatni a höriket Kiskunfélegyházán és Kecskeméten.

Előtte érdeklődni és találkozót megbeszélni a következő elérhetőségeken lehet:

e-mail: konczjudit90@freemail.hu, vagy

tel.: 0620-574-0623


A hörcsögök tartása során szerzett tapasztalataimat szeretném mással is megosztani, hátha segítségére lehetek.

Amennyiben szeretne többet megtudni a hörcsögök tartásáról, kérem olvasson tovább oldalaimon!




Weblap készítés ingyen
Copyright MyCorp © 2012